Reflexiók Mihályi Péter néhány észrevételére, amit az összefoglalóra tett.
1. Valóban alapvető vitakérdés, hogy a demokratikus ellenzék győzelme esetén először az Alaptörvény módosítása történjen meg, vagy a köztársasági Alkotmány 2010 áprilisáig (a választásokig) hatályos szövegének visszaállítása, bizonyos módosításokkal. (Gondolom, komoly emberek számára nem kérdés, hogy egy valóban új alkotmányt nem lehet hetek alatt megalkotni, ahogyan a jelenlegi kormánytöbbség tette, mert a legalitáson túl a legitimitás is fontos. Ennek érdekében meg kell kísérelni valamennyi parlamenti párt, a civil szervezetek, a tudomány és az állampolgárok bevonását az alkotmányozásba, a folyamat végét népszavazással zárva. Modell van bőven, nekem a 2000. évi finn alkotmányozás a leginkább szimpatikus. Ez több éves folyamat. Az Alaptörvény addig sem maradhat meg a jelenlegi formájában.) Az nem kétséges, hogy a fenti dilemma csak kétharmados győzelem esetén áll fenn, sima győzelem esetében legfeljebb az Alaptörvény módosításában lehet reménykedni. Abban is igaza van Mihályi Péternek, hogy a jelenlegi kormánytöbbség részéről nem várható hajlandóság a módosításra.
Miért készített a Szalay kör mégis módosítási javaslatot, a régi alkotmány visszaállítása helyett?
a) Először is le kell szögezni, hogy a Szalay kör nem azonos az Együtt 2014 jogi szakértő gárdájával. (Mintha Bauer Tamás is tévesen ezt gondolná a Szalay kör bemutatkozó nyilatkozatával foglalkozó, az ÉS-ben egy hónapja megjelent cikkében. Itt csak utalok arra, hogy Bauer Tamás írásában az Alaptörvény több fontos hiányosságára, hibájára hívja fel a figyelmet, amelyről a bemutatkozó nyilatkozat nem szól. Nem ismerte azonban az Alaptörvény módosítására tett javaslatunkat, amely valamennyi jogos kifogásával foglalkozik, új megoldásokat építve a normaszöveg-tervezetbe.) Lehet, hogy akad némi személyi átfedés, ám a Szalay kör tagjainak túlnyomó többsége pártoktól, mozgalmaktól független szakember, akiket csak egyvalami köt össze: a demokratikus jogállam elveinek feltétlen tisztelete.
b) A Szalay kör tagjai egyetértenek azzal a megállapítással, hogy a magyar társadalom végletesen - reméljük, nem véglegesen - megosztott. Ezt a megosztottságot lehet a jobb és a bal oldal, a nemzeti konzervativizmus és a modernizáció, az antikommunista és a posztkommunista erők, a pragmatikus problémamegoldók és a liberális alkotmányvédők csatájaként leírni, végeredménye nem vitatható. A két szemben álló oldal kulturális hátországát, kapcsolati hálózatát tekintve annyira szemben áll egymással, hogy csak a másik megsemmisítése árán tudja egyedül igaznak gondolt álláspontját az állami politika keretében megvalósítani. ( Tölgyessy Péter diagnózisa az Origón múlt héten megjelent hat részes tanulmányában.) Ebben a helyzetben két megoldás lehetséges. Folytatni a szembenállást vagy megkísérelni annak meghaladását. Az első megoldás Magyarország további hanyatlásához, a belháború eszkalálódásához vezet. A második - amely ma sokkal nehezebbnek látszik - reményt ad az ország felemelkedésére, a társadalmi megbékélésre. (Kiss János, Tölgyessy és még néhányan ezt szorgalmazzák.)
A Szalay kör tagjai a második megoldásban hisznek, és tenni is akarnak érte.
c) Az Alaptörvénynek sok hibája van. Elfogadásának gyorsasága, a szakmai-társadalmi vita mellőzése (a Salamon-féle bizottság hiába próbált nyitni kifelé, koncepciójukat félredobták, és vadonatúj szemléletű, tartalmú normaszöveget fogadtak el egy hónap alatt), egyoldalú társadalmi világkép ráerőltetése az országra, szövegezési hibák, az alkotmányos jogállam elveinek félretétele, különösen a negyedik Alaptörvény-módosítás során, egy új alkotmány elfogadása esetében elvárható népszavazási megerősítés elmaradása, mind gyengíti legitimitását. Felkészült alkotmányjogászok azonban nem vitatják legalitását, mert megalkotása megfelelt az akkor hatályos alkotmány rendelkezéseinek. Érvénytelen Alaptörvényről ezért nem beszélhetünk. (Más kérdés, hogy az új Alaptörvény, az ezt kísérő törvények, személyi döntések és kormányzati gyakorlat együttesen felvetik a hatalom erőszakos gyakorlásának, kizárólagos birtoklásának az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdésébe ütköző tilalmának megsértését. Ebben a kérdésben az Alkotmánybíróság előtt már volt indítvány, de érdemi vizsgálat nélkül, formai okból elutasításra került.)
Az Alaptörvénynek azonban más jellemzői is vannak. Az alkotmányjogászok körében elterjedt vélemény, hogy az Alaptörvény szövegének mintegy hetven százaléka tartalmában megegyezik a korábbi alkotmánnyal. Az állam- és kormányforma, a hatalmi szerkezet nem változott meg. (Ezért is tartotta az Alkotmánybíróság alkalmazhatónak a korábbi döntéseit az Alaptörvény értelmezése során, amíg meg nem tiltották neki.)
A Szalay kör tagjai azt is elfogadják, hogy az Alaptörvény szimbolikus elemeivel, sőt az Alaptörvény egészével a társadalom jelentős része azonosul. (Nyilván sokan azonosulnak az Alaptörvény keresztény-nemzeti, antikommunista szemléletével is, de ezt a Szalay kör összeegyeztethetetlennek tartja a világnézetileg semleges, nem a megosztottságot, hanem az összetartozást kifejező alkotmány követelményével.) A szimbolikus elemek ezen része valószínűleg felesleges, de nem sérti a társadalom egészét. Meghagyása a társadalmi kiegyezés útját egyengetheti. Ugyanígy az új alkotmány létrejöttéig, az átmenet alkotmányaként elfogadhatónak tartjuk az Alaptörvény olyan módosítását, amely helyreállítja a demokratikus jogállamot és a kormányozhatóságot (kétharmados törvények szinte teljes eltörlése), az emberi jogok teljességét és az alkotmány világnézeti semlegességét, szabályozza továbbá az új alkotmány elfogadásának eljárását.
d) A magyar társadalom fejlődése az évszázadok során magán viselte a folyamatosság és a megszakítottság jegyeit. Nyilván eltérnek a vélemények arról, mikor melyikre van szükség. A Szalay kör álláspontja szerint a jelenlegi helyzetben a folyamatosság megőrzése inkább szolgálja a társadalom érdekét, mint a megszakítás, a visszatérés a (közel)múlthoz. A 89-es jogállami forradalom is a folyamatosság fenntartásával ment végbe (Alkotmánybíróság megállapítása). Ezt a példát a Szalay kör nem elvetendőnek, hanem értékes előzménynek tartja.
e) Ahogyan nem lehet kidobni a magyar történelemből és jogfejlődésből az 1944. március 19-e és 1990. május 2-áig tartó időszakot, ugyanígy nem lehet figyelmen kívül hagyni a 2010. évi országgyűlési választásokat követő időszakot sem. Jogviszonyok jöttek létre és szűntek meg, a jogalkotás elindult bizonyos irányokba. Ha azonnal mindent vissza akarnánk állítani, az hatalmas jogi és társadalmi felfordulást okozna az országban, jóval nagyobbat, mint amire szükség van. Mint a jó sebésznek, a társadalmi viszonyok átalakítóinak is pontosan be kell mérniük, mekkorát vágjanak, se nagyobbat, se kisebbet. Éppen elég feladat eldönteni, mit kell valóban megváltoztatni, hogyan, milyen ütemezésben.
d) A politikai realitás ma valóban az, hogy a demokratikus baloldal többsége el akarja törölni az Alaptörvényt, teljes egészében. Indokolt ezért készenlétben tartani egy olyan tervezetet is, amely a szükséges változtatásokkal (melyek ezek?) visszaállítja hatályában - valójában újra elfogadja - a köztársasági alkotmányt.
2. Az államadósság korlátjára vonatkozó szabály megfogalmazása élénk vitát váltott ki a közgazdászok és a jogászok körében egyaránt. A vitába bekapcsolódott Tordai Csaba is, aki a következő szövegjavaslatot tette.
87. § (4) Az állami költségvetést úgy kell megalkotni, hogy az a költségvetési egyenleg és az államadósság vonatkozásában teljesítse a Magyarország által az Európai Unió tagjaként vállalt kötelezettségeket."
Ez a szöveg megkerüli a közgazdászok által kifogásolt tartalmi szakmai elemeket, utal az EU kötelezettségre, tömör és kellően rugalmas ahhoz, hogy az EU-s szabályok változása esetén se kelljen módosítani. Lehet, hogy ez a megoldás lesz a befutó.
Várom erről is a kollégák véleményét.
2013. június 27.
