Az Alaptörvény negyedik módosításának parlamenti elfogadásával hazánk alkotmánytalanítása a végéhez ért. Ez nem jelenti azt, hogy további alaptörvény-módosítások nem várhatók, sőt egyenesen biztosak lehetünk abban, hogy a negyediknek nevezett, valójában többedik módosítást újabbak követik majd, de az alkotmánytalanításban tovább nem lehet már menni. Magyarország nem alkotmányos államként létezik ezután.
Az alkotmánytalanítás az elmúlt három évben rengeteg rögtönzéssel, kapkodással, tévedéssel és gagyival járt együtt, összességében mégis tervszerű, szisztematikus, kegyetlen és gyors folyamat volt, amelynek következtében hazánk elveszítette alkotmányos arcát, és helyébe nem kapott semmit.
Bizonyos felmérések azt mutatják, hogy nemzetünk nagy része számára a köztársasági alkotmányt felváltó Alaptörvény már eredeti állapotában is akceptálhatatlan volt. Legújabb módosítása pedig egyenesen arra inti a politikai osztály egy részét, hogy nyilvánosan elgondolkodjék az Alaptörvény felválthatóságának esélyein. Létezik olyan álláspont is, mely szerint a Fidesz hatalomra kerülése óta eltelt időt semmisnek kell tekinteni, és ha egyszer eljön az óra, melyben cselekedni lehet, az elmúlt évek valamennyi jogalkotási termékét ki kell kukázni a szemétbe.
A teljes cikk a Népszaván olvasható 2013. március 16.