Példatár

 (a gazdasági alkotmányosság válsághelyzetét erősítő törvényekről)

Az alábbiakban a 2012 szeptemberétől 2013 szeptemberéig elfogadott törvények közül válogattam – hangsúlyozottan a teljesség igénye nélkül – annak érdekében, hogy az olvasó számára szemléltessen a gazdasági alkotmányosság válságát előidéző, illetve az azt erősítő jogalkotói döntéseket. Az egyes törvényeknek a vizsgált tárgykör szempontjából releváns rendelkezéseinek az ismertetése mellett utalok arra, hogy az adott szabály mennyiben (miért) sérti a gazdasági alkotmányosság jogi-etikai elvárásait.

A példatárban szerepelnek a törvény elfogadását kísérő politikai botrány miatt elhíresült törvények éppúgy, mint olyan produktumok, amelyekről talán még a szakmai közvélemény sem szerzett tudomást. Az összeállításban jelzem továbbá, ha a javaslatot nem a kormány terjesztette az Országgyűlés elé, és arról is számot adok, ha a benyújtott tervezet tárgyalására ún. kivételes sürgős eljárásban került sor.

1) A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény

Egyike a legismertebb, az Orbán-kormány működését jellemző törvényeknek. A dohánytermékek árusításának korlátozásával, az árképzés állami szabályozásával a jogalkotó újraszabályozta egy fontos piaci szegmensre való belépés, illetve a korábban létrejött cégek továbbműködésének a feltételeit. Az új koncesszióköteles tevékenység jogintézményének a bevezetésével erőteljesen korlátozta a piaci versenyt, a vállalkozás szabadságát. A versenyeztetési eljárást kísérő visszaélés gyanús események a közbizalmat – az állam pártatlan szabályozó és hatósági szerepében való hitet illetően – súlyosan romboló hatásúak. A törvény következményei is ártalmasak: nemcsak a fogyasztók számára jelent értelmetlen akadályoztatást, de miközben üzleti egzisztenciákat lehetetlenít el, módot ad arra, hogy az állam (a regnáló politikai hatalom) jövedelmező vagyoni értékű jogokkal ellentételezze a részére teljesített politikai szolgálatokat.

A jogalkotó a törvényt utóbb több alkalommal is módosította, mintegy „menet közben” befolyásolva, módosítva a koncessziós jog üzleti tartalmát, az eljárásban való részvétel értelmét. Lásd a 2012. évi  CCIII. törvényt, a 2013.évi  I. törvényt, valamint a 2013. évi LXXI. törvényt.

2) A szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2012.évi  CXLIV. törvény

A kormány kérte a törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban való tárgyalását. A 2012. október 1. napján beterjesztett tervezetnek a Magyar Közlönyben való kihirdetésére már október 9. napján sor került.

A törvénymódosítás – egyebek között – előírta, hogy pénznyerő automata kizárólag játékkaszinóban üzemeltethető.  A pénznyerő automaták üzemeltetésére – a 2012. évi CXLIV törvény hatályba lépését megelőzően – kiadott engedélyek a törvény hatályba lépését követő napon hatályukat vesztették, az engedéllyel rendelkező vállalkozások 15 napot kaptak az üzletág felszámolására, illetve arra, hogy a tevékenység folytatására jogosító engedélyüket leadják az állami adóhatóságnak. A törvényalkotó gyors és drasztikus beavatkozása feltételezhetően az érintett piac újraosztására irányult, durván megsértve az üzleti tevékenység kiszámítható végzésének biztosítására vonatkozó követelményt. A kormány nem először és sajnos nem is utoljára a jogbiztonságot nem tekinti olyan meghatározó jelentőségű alkotmányos elvárásnak, amely nélkül a befektetői bizalom sem tartható fenn.

Már 2013 nyarán olvashatók azok a híradások, amelyek szerint az állam 10 új koncessziós pályázat kiírásával kívánja bővíteni a pénznyerő automaták üzemeltetéséből származó bevételeit.

3) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLX. törvény

A törvényjavaslatot Rogán Antal és Dr. Puskás Imre kormánypárti képviselők terjesztették be, kérve annak kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalását. Az Országgyűlés a 2012. október 31. napján beterjesztett törvényjavaslatot november 6.-án elfogadta. A törvény a Magyar Közlönyben 2012 november 9. napján kihirdetésre került.

A törvénymódosítás feljogosítja a kormányt arra, hogy a központi költségvetésről szóló törvényjavaslatot ún. zárószavazás előtti módosító javaslat benyújtásával korrigálja, ha ez pl. az Alkotmánybíróság ítéletének, vagy az Európai Unió Bíróság döntésének végrehajtása érdekében, vagy a túlzott hiány eljárás megszüntetésével összefüggésben válik szükségessé.

A törvénymódosítás szakmai-technikai természetűnek tűnik, beterjesztésekor is tudni lehetett, hogy az emberek nem vonulnak az Áht. módosítása miatt az utcára. A Példatárban való szerepeltetését mindazonáltal indokolja, hogy a sietősen elfogadott javaslat sérti a jogbiztonságot, a parlamenti ellenzék jogait azáltal, hogy a központi költség vitáját fontos, anyagi kihatással járó ügyekről mellőzhetővé teszi. Az Orbán kormány a zárószavazás előtti módosító javaslatok valódi szerepét (elírások, technikai hibák javítása) figyelmen kívül hagyva, a jogintézményt eredeti rendeltetésétől eltérő, antidemokratikus célra használja. (Megjegyzendő, hogy néhány hónappal később ismételten sor került az államháztartási törvény módosítására. Az önkormányzati költségvetés tervezésével összefüggő 2013. évi XLIX.  törvényt az Országgyűlés Dr. Dancsó József indítványra, a Házszabálytól való  eltéréssel fogadta el. A törvényjavaslat benyújtása és az elfogadott törvény Magyar Közlönyben való kihirdetése között mindössze egyetlen hét telt el.)

4) A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósításának gyorsításáról és egyszerűsítéséről szóló 2006. évi LIII. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLXIV. törvény

A törvényjavaslatot két fontos kormányzati pozíciót betöltő országgyűlési képviselő terjesztette elő. Nehéz jóhiszemű magyarázatot találni arra, hogy Dr. Navrasics Tibor és Dr. Szabó Erika a jogalkotásra irányuló elképzeléseit miért nem a miniszteriális törvény előkészítés keretei között valósította meg.

A törvény a kiemelt jelentőségű beruházások gyorsabb megvalósítására hivatkozva, felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendeletben meghatározza azokat a hatósági (szakhatósági) feladatokat, amelyekben nem az egyébként eljárni jogosult hatóság, hanem a kormány által kinevezett kormánymegbízott jogosult eljárni, a szükséges döntéseket meghozni. (A törvény csak az adóhatóságot, a rendvédelmi szervezeteket, az önálló szabályozó szervnek vagy autonóm államigazgatási szervezetnek minősülő szervezeteket vonja ki a szabályozás hatálya alól.)  A törvénymódosítás önkényes döntésekre, a politikai szempontból  fontos célok teljesülését akadályozó szakmai ellenérvek érvényesítésének a kiiktatására ad lehetőséget. A hatósági döntéshozatal átalakítása nemcsak az aktuális közérdeket, de adott esetben a jövő nemzedék érdekeit (pl. a környezetvédelem és a műemlékvédelem szabályainak figyelmen kívül hagyása matt) sértheti.  A törvénymódosítás révén vállalkozások és fogyasztók jogai is csorbulhatnak.

5) A szakmaközi szervezetekről és az agrárpiaci szabályozás egyes kérdéseiről szóló 2012. évi CXXVIII. törvény módosításáról szóló 2012. évi CLXXVI. törvény

Az Országgyűlés Pócs János kormánypárti képviselő javaslatára fogadta el a verseny szabadságát sértő  törvényjavaslatot. A törvény a mezőgazdasági termékek esetében kizárja a kartellszabályok alkalmazását, ha a gazdasági versenyt korlátozó, torzító magatartás a „gazdaságilag indokolt, méltányolható jövedelem eléréséhez szükséges mértéket nem haladja meg, és e jövedelem megszerzésétől a megállapodás által érintett piac szereplője nincs elzárva, továbbá az Európai Unió Működéséről szóló Szerződés 101. cikkének alkalmazására nem került sor”.

A törvényi előfeltételek teljesüléséről az agrárminiszter határoz, állásfoglalását a Gazdasági Versenyhivatal köteles beszerezni és figyelembe venni. Az ún. „dinnye kartell” botrányhoz kapcsolódó törvénymódosítás több oknál fogva is összeegyeztethetetlen a gazdasági alkotmányosság követelményével. Egyrészt értelmezhetetlen (nem normatív jellegű) az a feltétel, amelynek teljesülése esetén a tisztességes versenyt ért sérelem nem szankcionálható. Másrészt a törvényalkotó a mérlegelés jogát az autonóm államigazgatási szervezet helyett a kormány politikai döntését teljesítő agrárminiszterhez telepítette.  Ennek hatására nemcsak a verseny szabadsága, de a jogbiztonság követelménye is csorbulhat.

6) Egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXIX.  törvény

A törvényjavaslatot a kormány terjesztette az Országgyűlés elé, kérve annak kivételes sürgős eljárásban történő tárgyalását. A tervezet benyújtására 2012. november 23. napján került sor, a törvény a Magyar Közlönyben november 29. napján került kihirdetésre.

A törvény módosította az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényt, és egyebek között kiegészítette annak 30.§-át, amely a tulajdonosi joggyakorlással összefüggő  követelményekről rendelkezik.  Az új szabály kimondja: „(2) Az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezet közérdekből, kivételesen indokolt esetben a lakosság alapvető közszolgáltatásokkal való ellátása érdekében olyan - követelésvásárlással összefüggő - jogügyletet is köthet, amelyben a jogügylet ellenértékének meghatározásakor a lakosság ellátásbiztonsághoz fűződő érdekét is figyelembe veszi”.

Az utókor a törvénymódosítás sietős végrehajtásából és a normaszöveg homályos rendelkezéséből arra lesz kénytelen következtetni, hogy a jogalkotó egy vagy több, olyan tranzakcióhoz kívánt törvényes jogcímet biztosítani a végrehajtó hatalom számára, amelyek kifejezett „mentesítő szabály” hiányában jogszerűen – az állami vagyonnal, a költségvetési  forrásokkal való felelős gazdálkodás elvárását figyelembe véve – nem lettek volna megvalósíthatók. Ha a törvények szerepe az, hogy mintegy „jogi menlevelet” nyújtsanak a „főszabály szerint” jogszabályellenes üzleti elképzelések megvalósítói számára, az kétségkívül a gazdasági  tárgyú  törvények tekintélyének leértékelődéséhez vezet.

7) A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2012. évi CLXXXIV. törvény

A kisajátítási törvényt nemcsak az alcímben jelzett törvény módosította. Utóbb a 2012. évi CCII. törvény, ezt követően pedig a 2013. évi CXV. törvény is változtatott a tulajdonhoz való jog alkotmányos védelme szempontjából fontos törvény rendelkezésein.

A kisajátításra okot adó közérdekű célok között szerepel immár a „sportinfrastruktúra fejlesztése” és „az Országgyűlés munkáját segítő hivatali szervezet elhelyezése”. Az előbbi jogcím tartalmi kibontásaként a törvény rögzíti, hogy kisajátításra kerülhet sor „sportinfrastruktúra fejlesztése keretében sport- és ehhez kapcsolódó kiegészítő létesítmény létesítése, bővítése, fejlesztése céljából, ha a sportlétesítmény a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvényben meghatározott nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonban tartandó sportcélú ingatlanként olimpiai központnak minősül”. Az Országgyűlés munkáját elősegítendő kisajátításra pedig „az Országgyűlés Hivatalának lakóingatlannak nem minősülő ingatlanban történő elhelyezése érdekében” kerülhet sor.  A kisajátítási szabályok módosítása arra utal, hogy a jogalkotó már tervbe vett beruházások lebonyolítását kívánja törvényhozási eszközök alkalmazásával megkönnyíteni. A törvények – nem először – aktuális politikai célok teljesítését szolgálják úgy, hogy az ellenérdekű fél helyzete eközben hátrányosabbá válik. Mindez nehezen összeegyeztethető a jogbiztonság alkotmányos követelményével.

8) Egyes törvényeknek a kormányzati ellenőrzéssel összefüggő módosításáról szóló 2012. évi CLXXXIX. törvény

A törvénymódosítás módot ad a kormány alárendeltségében működő „ellenőrzési szerv”, vagyis a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) számára, hogy  – egyebek között – az állam többségi  tulajdonában lévő  gazdasági  társaságok ügyeiben bíróságok és más hatóságok előtt saját nevében (tehát meghatalmazás nélkül) eljárjon, így polgári pert indítson, tekintet nélkül arra, hogy döntésével a társaság arra hatáskörrel rendelkező testülete, vezető tisztségviselői egyetértenek-e. Ez a megoldás módot ad a politikai döntések közvetlen érvényesítésére, figyelmen kívül hagyva az érintett cég (a jogképes társaság), és az abban az állam nevében a tulajdonosi jogokat gyakorlók álláspontját. (A kisebbségi pozícióban lévő tagok, részvényesek jogainak negligálásáról nem is szólva.) Ez a megoldás lényegében kiüresíti a társasági jog piacgazdaságban ismert szervezeti kereteit, döntéshozatali rendjét, és egy olyan mechanizmussal helyettesíti, amit leginkább egy tervutasításos gazdasági szisztémában lehet csak alkalmazni.

9) A csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény és a Bérgarancia Alapról szóló 1994. évi LXVI. törvény módosításáról szóló 2012. évi CXCVIII. törvény

A jelenlegi parlamenti  többség 2011-ben határozott arról (lásd a 2011. évi CXV. törvényt), hogy a stratégiailag kiemelkedő jelentőségű  gazdálkodó szervezetek csődje esetén, piaci kivezetésükre, részben az általánostól eltérő szabályokat kell alkalmazni. Többek között ezekben az esetekben kizárólag az állam e célra kijelölt vállalkozása járhat el  felszámolóként. A sajátos, eltérő szabályozás léte a gazdasági alkotmányosság követelményével nehezen egyeztethető össze. Az állami felszámoló számára biztosított kizárólagos jog pl. sérti  a magántulajdonban lévő  felszámoló  társaságok érdekeit, miközben semmi biztosíték  nincs arra, hogy az állami  tulajdonban lévő  felszámoló  szakszerűbben és tisztességesebben jár el magántulajdonban lévő vetélytársainál.

A 2012. őszén elfogadott csődtörvény módosítás ezt a téves szemléletet erősíti. Íme egyetlen példa a módosító törvény 2.§-ából: „Az állami felszámoló ideiglenes vagyonfelügyelőkénti kirendelése kötelező, az adós meghallgatását a bíróság mellőzheti. A kirendelés iránt a bíróság a felszámolást kezdeményező kérelem vagy értesítés benyújtásától számított 3 munkanapon belül intézkedik”. (A rendelkezés a csődtörvény 66.§-t egészíti ki új (2a) bekezdéssel.) A jogalkotó ésszerűen nem indokolható  különbségtétele az adós és a hitelezők érdekei egyaránt sértheti, egyedül az állami érdekérvényesítés érvényesítése válik könnyebbé.

(Megjegyzendő, hogy az állami felszámolókkal összefüggő szabályokat utóbb a 2013. évi XLVI. törvény ismételten módosította.)

10) Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXIII. törvény

A törvény részletes elemzése meghaladná ennek az írásnak a terjedelmi kereteit. Ehelyütt nem térnénk ki az Alaptörvény jelenlegi P) cikkének kritikus vizsgálatára sem[1].  Mindössze egyetlen – önmagában nem túl jelentős – szabályra hívnánk fel a figyelmet, mivel az jól  jellemzi a gazdasági  jogalkotás súlyos szakmai hiányosságait. A törvény a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvényt  kiegészítve, egyértelművé  tette, hogy ha a termőföld tulajdonának megszerzésére jogosult személy gazdasági  társaság közbeiktatásával  végezte korábban a mezőgazdasági  tevékenységet, úgy ez a körülmény kizárja, hogy tulajdonszerzési képességét az illetékes hivatal igazolja. A termőföldtörvény 8/A.§ (2a) bekezdése ugyanis kimondja: „Nem minősül a (2) bekezdés c) pontja szerinti saját nevében és kockázatára végzett mezőgazdasági tevékenységnek, ha a tevékenységet ténylegesen gazdasági társaság végezte (ide értve az érintett személy tulajdonában álló gazdasági társaságot is), valamint az elsődlegesen önellátás céljából végzett tevékenység”.

A rendelkezés nyilvánvalóan ellentétes a gazdasági ésszerűség követelményével, olyan elvárásokat támaszt ugyanis a termőföld megszerzése előfeltételeként, amely nincs tekintettel az üzemszerű működés követelményeire. Piacgazdaságban az ilyen, és ehhez hasonló  szabályok elfogadhatatlanok. (Megjegyzendő, hogy 2013 februárjában az Országgyűlés ismételten módosította a termőföldtörvényt; lásd a 2013. évi  VI. törvény rendelkezéseit.)

11) A Polgári Törvénykönyvről szóló  2013. évi V. törvény

A 2014. március 15. napján hatályba lépő új magánjogi törvény kapcsán méltánytalannak tűnhet, hogy a kódexből most csak egyetlen elhibázott szabályt emelünk ki. (Tesszük ráadásul annak a tudatában, hogy közismert, hogy a gazdasági alkotmányosság szempontjából is kedvezőtlen rendelkezést a kormánypárti többség a kodifikációs bizottság akarata ellenére szavazta meg.) Az új Ptk. Második Könyvében a 2:44.§ a közéleti szereplő  személyiségi jogának védelméről rendelkezve kimondja: „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja”.

Az idézett rendelkezés természetesen nem kizárólag a gazdasági alkotmányosság fogalmi keretei között értelmezendő, vitatható. Ám kétségtelen, hogy a jövőben a köztulajdonnal gazdálkodó intézmények vezetőire, adott esetben politikusokra vonatkozó tényfeltáró riportok közzététele kockázatosabbá válik, így az állami közbeszerzések során történő visszaélések gyanúját megfogalmazó elemzések, nyilatkozatok miatt a „közéleti szereplő” érdemi védekezés helyett inkább polgári pert indíthat. Ennek következtében az üzleti élet korrupcióval való „szennyezettsége” terén még kevésbé várható javulás.

12) A rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV.. törvény

Ez az összeállítás nem foglalkozik közgazdasági, illetve ésszerűségi szempontból az ún rezsicsökkentést célzó törvényekkel. A gazdasági alkotmányosság témakörében arra a körülményre indokolt felhívni a figyelmet, hogy a törvényhozó miként módosította visszamenő hatállyal a szolgáltató kötelezettségét azt követően, hogy megismerte a számára, pontosabban a parlamenti többség politikai céljai szempontjából kedvezőtlen bírósági ítéletet. A 2013.évi CXIV. törvény 6.§-a szerint: „Az  e törvény hatályba lépése előtt kibocsátott, e törvény 1-3.§-ban foglalt rendelkezéseinek meg nem felelő, 2012. december 31-ét követő  időszakra vonatkozó  számlákat – ha arra még nem került sor – a törvény hatálybalépését követő harminc napon belül helyesbíteni kell”.   Az idézett rendelkezés alapján – büntetés terhe mellett – a szolgáltató cég olyan időszakra vonatkozóan volt köteles a kibocsátott számlákat „helyesbíteni”, amikor erre vonatkozó kötelezettség még nem terhelte.

Utóbb, a szippantott szennyvízre vonatkozó rezsicsökkentés szabályait megállapító 2013. évi  CXIV. törvény az előírást – minthogy már betöltötte a rendeltetését – hatályon kívül  helyezte.

13) Egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2013. évi LXXIV. törvény

Az egyes ingatlanok fővárosi önkormányzat részére történő átadásáról, valamint az önkormányzatokat érintő egyes törvények módosításáról szóló 2012. évi CXC. törvény módosításáról, továbbá az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997.évi LXXV. törvény módosításáról szóló  törvény  a Margit Sziget feletti  hatósági-igazgatási  jogköröknek a kerületi önkormányzattól a Fővárosi Önkormányzat részére való átadásról rendelkezett. A törvény jól példázza azt az esetet, amikor a kormányzó többség – a közvélemény által nem ismerhető üzleti elgondolásai érdekében – olyan hatósági-jogi feltételrendszert alakít ki, amely biztosítja, hogy a jövőbeli döntések előkészítése során tőle független közigazgatási, politikai erőkkel nem kell megállapodnia.

14) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról szóló  2013. évi XCI. törvény

Dr. Cser-Palkovics András és Dr. Vas Imre kormánypárti képviselők a törvénymódosítás kivételes sürgős eljárásban való tárgyalását kezdeményezték. A 2013. április 28-án benyújtott törvényjavaslat Magyar Közlönyben való kihirdetésére azonban végül csak június 20-án került sor, mivel a köztársasági elnök az országgyűlés által elfogadott első változatot megfontolásra visszaküldte.

A törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvényt (Infotv.) módosítja. Ennek során az Infotv. 30.§-át új (7) bekezdéssel egészítette ki. A rendelkezés szerint: „A közfeladatot ellátó szerv gazdálkodásának átfogó, számlaszintű, illetve tételes ellenőrzésére irányuló adatmegismerésekre külön törvények rendelkezései irányadók. Ha erre való hivatkozással az adatigénylés elutasításra kerül, az adatigénylő az 52.§ alapján a Hatóságnál bejelentéssel vizsgálatot kezdeményezhet”.  A jogalkotó az információszabadság feltételen alkotmányos parancsát közelebbről meg nem határozott külön törvények rendelkezéseivel váltotta fel. A törvényszöveg az adatigénylés elutasításának lehetőségére való utalással a törvénymódosítás céljára hívja fel a figyelmet.

15) A szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról és egyes gazdasági vonatkozású jogszabályok módosításáról szóló 2013. évi CXXXV. törvény

A kormány 2013. június 25. napján a törvényjavaslat kivételes sürgős eljárásban való tárgyalására tett javaslatot, annak ellenére, hogy az a hitelszövetkezeti szektor működését – ideértve a tulajdonosi viszonyokat is – alapjaiban alakítja át. A köztársasági elnök ún. politikai vétóját követően a törvényjavaslat – a lényeget nem érintő korrekciók elvégzését követően – 2013. július 12.-én került a magyar Közlönyben kihirdetésre. A törvénnyel szemben több érintett az Ab-hez fordult. Az alapvető jogok biztosa tájékoztató levelében arra hívta fel a figyelmet, hogy a jogaikban sértetteknek célravezetőbb közvetlenül alkotmányjogi panasszal élniük, mint az ombudsman eljárását kezdeményezniük.

A törvény – a részletek ismertetése nélkül vázolva az amúgy bonyolult koncepciót – a Takarékbankban részvényesi jogokkal rendelkező hitelszövetkezetektől megvonja a tulajdonosi jogokat. Ennek következtében a részvényes szövetkezetek irányító tulajdonosokból rövid időn belül irányított (felügyelet alá vont) vállalkozásokká válnak, feltéve, hogy továbbra is működni szeretnének. A törvény a Takarékbank irányítását lényegében „átjátssza” az állam képviseletében eljáró szervezeteknek. Az akció jól példázza, hogy miként használható fel a törvényalkotás a tulajdonelvonás kisajátítás nélkül történő megvalósításához. Olyan országban, ahol a gazdasági alkotmányosság eleven jogintézmény, ilyen politikai-üzleti akció kivitelezhetetlen Magyarországon ezzel szemben az átalakítás minden bizonnyal befejeződik már azt megelőzően, hogy az Alkotmánybíróság a panaszosok indítványait napirendjére veszi.