HTML

A nemzeti párttitkárok nem tudnak operálni - 168 óra

2013.05.13.

Elkészült a jogászokból, alkotmányjogászokból álló Szalay-kör alkotmánytervezete, amelyet mától nyilvános vitára bocsátanak. Ezt egy hétfői szakmai konferencián jelentették be, ahol elhangzott, hogy a független intézmények létét biztosítani kell, a jog a politika szolgálólánya lett, Magyarországon közigazgatás nem létezik csak politikai igazgatás működik.

A nyolcvanas években intellektuális forradalom zajlott, valódi körök, klubok alakultak, a szakmák képviselői így lázadtak fel munkájuk becsülete érdekében, azt demonstrálták, hogy az orvosok tudnak operálni, a kőművesek pedig falat húzni. Erről Lengyel László, a Pénzügykutató Zrt. elnöke beszélt cége és a jogászokból, alkotmányjogászokból álló Szalay László Kör konferenciáján.

– Ma a nemzeti párttitkárok nem tudnak operálni, vagy falat húzni, csak a nemzeti trafikokról van ismeretük, meg a nemzeti gyógyszertárakról – mondta Lengyel László, aki szerint a nyolcvanas évekhez hasonlóan ma is – mint fogalmazott – „magunknak kell kitalálnunk azokat a tételeket és igazságokat”, amelyek a becsületünket jelentik.

Lengyel szerint ebben az intellektuális együttműködésben a politikai lojalitást le kell vetni, hogy a szakmák képviselői eredményeiket meg tudják osztani egymással.

Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, a Szalay László-kör szóvivője Az alkotmányos jogállam című előadásában arról beszélt, hogy társaságuk több jogszabálytervezettel készül, és azokat felajánlják azoknak, akik egyetértenek velük. Szerinte a parlamentarizmust újra kell szabályozni, a független intézmények létét biztosítani, az Alkotmánybíróság jogkörét kiszélesíteni.

Azt is elmondta, hogy elkészült a kör alkotmánytervezete, amely rövidesen olvasható lesz a társaság honlapján.

Draskovics Tibor volt pénzügyminiszter és ex-igazságügyi miniszter a gazdasági alkotmányosságról szóló kerekasztal-beszélgetésen úgy fogalmazott: a jog a politika szolgálólánya lett, a kétharmad kilépett a korábbi keretek közül. Szerinte a kormány a tulajdonviszonyok alapvető megváltoztatására törekszik. Úgy vélte, ez legutóbb a Horthy-korszakban és az ötvenes években fordult elő.

Botka László szegedi polgármester, az MSZP választmányi elnöke egy másik kerekasztal-beszélgetésen arról beszélt, hogy nincs jogállam és demokrácia önkormányzatiság nélkül. Azt mondta, ma ott tartunk, hogy az állam bármikor elvehet önkormányzati vagyont.
– Magyar közigazgatás nem létezik csak politikai igazgatás van – fogalmazott.

Az írás a 168 órában jelent meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szalaykor.blog.hu/api/trackback/id/tr695300168

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása